Szekció hírek

Visszaélésmegelőzési szekció: „Rohamosan növekvő csalás kockázatok az AI és digitalizáció fejlődésének csúcspontjain - 1. rész”

A generatív mesterséges intelligencia (GenAI) új korszakot nyitott a technológiai innovációban, számos üzleti lehetőséget kínálhat, de egyben új kihívásokat is teremthet a csalásmegelőzésben érdekelt szakemberek számára. Az AI által kínált lehetőségek mellett a rosszindulatú szereplők által létrehozott visszaélések is párhuzamosan fejlődnek, így komoly veszélyt jelenthetnek többek közt a digitális biztonságra és a vállalati integritásra.

Bernáth Dániel, az E&Y munkatársa összesítő munkájában kitért a csalások tipológiájában tetten érhető változásokra és a dokumentumok hamisítása vonatkozásában látható trendekre.

Ajánljuk tehát minden kedves érdeklődő figyelmébe az alábbi linken elérhető összefoglaló írást 


 

Közszféra szekció: „Az EU Tanácsa elfogadta az Interoperábilis Európáról szóló jogszabályt (Interoperable Europe Act)”

A rendelet – amellett, hogy az innováció ösztönzésére, valamint a készségek és ismeretek cseréjének fokozására irányuló támogatási intézkedésekről rendelkezik – új együttműködési keretet hivatott létrehozni annak érdekében, hogy a közigazgatási szervek Unió-szerte biztosítani tudják a közszolgáltatások határokon átnyúló zökkenőmentes nyújtását.

Az új jogszabály révén az interoperabilitás irányítását szolgáló struktúra jön létre, amelynek célja egy közös interoperabilitási megoldásokból álló ökoszisztéma létrehozása az uniós közszférában, nevezetesen szabályozói tesztkörnyezetek meghatározása révén. Ennek köszönhetően az uniós tagállamok közigazgatási szervei hozzájárulhatnak az ilyen megoldások kialakításához, felhasználhatják azokat, valamint részt vehetnek a közös innovációban és értéket teremthetnek.

A tisztelt érdeklődők további információkhoz juthatnak az alábbi összefoglaló segítségével, illetve a következő linken.

 

Közelgő események

2025 ápr. 24.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium
2025 ápr. 29.
16:30 - 18:00
Közszféra Állandó Bizottság ülése - online
2025 máj. 06.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium
2025 máj. 13.
00:00
BEMSZ Nap
2025 máj. 13.
16:30 - 17:00
BEMSZ Közgyűlés
2025 máj. 14.
16:00
Vállalati szekció ülés
2025 máj. 15.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium
2025 máj. 20.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium

Partnereink