Kedves Kollégák!
Nagyon örülök, hogy sokatokkal találkoztunk szeptember 26-27-én az ECIIA konferencián!
Igazán különleges, felemelő és sikeres rendezvény volt. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a közel 500 helyszíni plusz 100 online résztvevőtől. Természetesen néhány kisebb kritikát is, amiből tanulhatunk.Köszönöm a hatalmas szervező munkát Miskolczi Tamásnak, Juditnak és Budai Eszternek (ETK Zrt.), valamint a BEMSZ elnökségéből alakult szervező bizottságnak, Kollár Róbert vezetésével és Gajdos Márton részvételével. Nagy munka volt, sokáig legalább hetente tartottunk megbeszélést, haladtunk a feladatainkkal, az előadók, szponzorok felkérésétől a helyszín foglaláson, holnapkészítésen és marketingtevékenységen át a jelentkezőkkel való intenzív kapcsolattartásig, és az összes részlet kidolgozásáig és megvalósításáig.
A konferencia után közvetlenül, szeptember 28-29-én az IIA nemzetközi igazgatótanácsa itt Budapesten tartotta az ülését. Nekünk péntek este és szombat délelőtt volt lehetőségünk találkozni velük, amikor egy európai vezetői megbeszélés zajlott.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy négy napra Budapest lett a világ belső ellenőrzési fővárosa. 😊
További fontos események szeptember-októberben: újjáalakult a Compliance szekció, volt CAE klub, CIA klub.
A szekcióink sem tétlenkedtek, a BEMSZ Kockázatkezelési Állandó Bizottsága újabb szakmai anyagot bocsátott ki, melynek célja, hogy – az új IPPF Sztenderdek (Globális Ellenőrzési Normák / GBEN) és a COSO ERM keretrendszer egymásra vetítésén keresztül – hozzájáruljon a Három Vonalon belüli együttműködés erősítéséhez.
Külön öröm, hogy együttműködésre léptünk a Magyar Vállalati Compliance Társasággal, akiknek október 11-i éves konferenciáján (Compliance & Investigations Hungary 2024) ezt ünnepélyesen be is jelentettük Dr. Sükösd Péterrel, a szervezet vezetőjével együtt.
Végül, de nem utolsósorban, bontogatja szárnyait a BEMSZ NextGEN, a fiatal, 35 év alatti kollégák vezetésével, a régebb óta fiatal tagok támogatásával. Ha tudtok gyakorló 35 év alatti kollégáról, aki szívesen csatlakozna, szóljatok neki, lehet csatlakozni!
A hírlevélben emellett olvashattok az ECIIA 2024 Banking Forumról, a Risk in Focus 2025-ről, az új normákról, a héten aktuális BEMSZ délutánról, a CRMA képesítés változásairól, az angol-ír Chartered IIA által kiadott gyakorlati kódexről, a kvantumszámításól, jogtalan elbocsátási ügyről, átláthatóságról, csalásmegelőzésről, a kockázati étvágyról a mesterséges intelligencia korában, az AI belső ellenőrzési folyamatokra való hatásáról, és a tisztelet fontosságáról.
Igazán gazdag hírlevél, ami ezúttal a szeptemberi és októberi hónapot fogja egybe. A konferencia sűrűjében a szeptemberi hírlevél nem készült el időben, amiért elnézést kérünk a kedves tagtársaktól.
Üdvözlettel:
Smohay Ferenc CIA, CISA
A BEMSZ elnöke