Kockázati rugalmasság tesztelése – Testing Risk Resilience

Mivel a stressz teszt egyre komplexebbé nővi ki magát, és a napi kockázati működésben szabályozott, a belső ellenőrzés leckéket vehet a banki iparágtól.

Portré: Interjú Kiss Viktóriával, az Audi Hungária belső ellenőrével és a „Survivor” című TV műsor idei győztesével

Most, hogy a pár hete adásba került döntőből kiderült, hogy ő nyerte a vetélkedőt, illetve hogy nem csak kollégánk, de egyben BEMSZ tag is, egyértelmű volt, hogy meg kell keresnem, részben gratulálni neki, részben megkérdezni, hogy egy interjú keretében megosztaná-e velünk élményeit. Örömmel jelentem, hogy Viktória egyből igent mondott, az alábbiakban közlöm a vele folytatott interjú szerkesztett változatát:

Belső Ellenőrzési Díj 2024

A 2023-as siker után idén is meghirdetjük a Belső Ellenőrzési Díj pályázatot mind egyéni „Inspiráló és példamutató vezető” mind „Innovatív csapat” kategóriában.
A díj a belső ellenőrzés sikeréhez elengedhetetlen, magas minőségi és integritási normáknak való megfelelést, valamint a szakmájuk élvonalába tartozó csapatok és egyének által nyújtott innovációk elismerését szolgálja.

A díjjal szeretnénk hangsúlyozni és megünnepelni a kiemelkedő belső ellenőrzési teljesítményeket, akik az adott évben jól teljesítettek és valóban a határokig feszegették képességeiket és tehetségüket.

A jelölések határideje 2024. március 15.    Részletek

BEMSZ Délután

Panasztörvény és az elvárások gyakorlati alkalmazása, nehézségek, kihívások, jó példák

2023.november 30. csütörtök,  16.30- 18.10

Előadó: Frühwald Orsolya, Deloitte Magyarország

Moderátor: dr. Gajdos Márton, BEMSZ elnökségi tag

regisztráció: https://forms.gle/gmyLJwiQk9oRrZXD9

BEMSZ Délután november

ESG a Belső ellenőrzés szempontjából - tapasztalatok, példák, kihívások

Időpont: 2023. november 9. 16:30

BEMSZ Délután október

A kockázatkezelés és a belső ellenőrzés együttműködése

  1. október 31. kedd, 15.00 - 16.40

Előadó: Peter Elam, Group Head of Risk Management and Business Assurance, Anglo American 
Moderátor: Smohay Ferenc, BEMSZ elnök

Az előadás magyar nyelvű

Regisztrációhoz kérjük, kattintson ide

BEMSZ Délután október

Fejlődési lehetőségek a Belső Ellenőrzésben – Gondolatok, ötletek a 2023. év Innovatív Csapatától

2023. október 12. csütörtök 16.30 - 18.10

Előadók: Barna Piroska és Kleinheincz György, ERSTE Bank Hungary

Kockázatok.hu

Elindult a ETK zRt. egyedülállóan új szolgáltatása, amely segít beazonosítani a szervezeteket érintő fenyegetéseket

A Kockázatok.hu komplex webapplikáció, hatalmas adatbázissal, amely mintegy 400 strukturált folyamat közel kétezer lehetséges kockázatát mutatja be részletesen, több oldalról körüljárva, ajánlott kontrolltevékenységekkel.

A webapp segítségével összeállíthatja saját, testreszabott kockázati leltárát!

További információk: Kockázatok.hu

CIA Klub - Etikai dilemmák a gyakorlatban

CIA Klub  következő rendezvénye, immár a 44. a sorban

Etikai dilemmák a gyakorlatban

címmel

A vitaindító előadást Bánhegyi Réka CIA és Baki László CIA  - MNB – közösen tartja.

Időpont: 2023. szeptember 14., 16.00-17.40

személyes jelenléttel, a vitaindító előadást követően kerekasztal megbeszélés.

BEMSZ Délután 2023 június

Visszaélés-bejelentés: miért hasznos és mi ír elő a jogszabály?
A visszaélés-bejelentő rendszerekkel kapcsolatos tudnivalók, követelmények

2023. június 20. kedd, 16.30 - 18.10

Előadók: Dr. Gajdos Márton CIA, CISA, CFE és Dr. Czifra Péter LLM ABT Treuhand 

Belső Ellenőrzési Díj 2023

A Belső Ellenőrzési Díj 2023 nyertesei:

Solymos-Kiss Ilona – Inspiráló vezető

Erste Bank Hungary Zrt. – Innovatív csapat

Gratulálunk a győzteseknek!

Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete Elnöksége

A BEMSZ éves rendes közgyűlése

 A BEMSZ éves rendes közgyűlését 2023. május 24-én tartottuk az „Innováció a belső ellenőrzésben” című konferenciát követően.

A közgyűlésen kerültek átadásra a 2023. évi Belső Ellenőrzési Díjak is.

Helyszín: Danubius Hotel Aréna,  Budapest XIV. kerültet, Ifjúság útja 1-3.

Időpont: 16.00 óra

Határozatlanképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja: 16.30.

Közgyűlési meghívó 

A BEMSZ 2022. évi beszámolója

A Felügyelő Bizottság jelentése a 2022-es Beszámolóról

Meghatalmazás

Webinar 2023 április

Uniting Assurance & ESG

Building risk-aware teams and processes

Date and time: 19 April, from 9:00 to 9:30 BST / 10:00-10:30 CEST.

#AUDITTALKS over coffee 2023

We invite you to another webinar #Audittalks over coffee!
ESG - call to action, new regulation, old responsibilities, 2 CPE.

Kiberpajzs és csalási sémák

2023. április 6. csütörtök, 14:00-16:00
Regisztráció: 13:30-tól

EY, ACFE Magyarország, BEMSZ rendezvény

HELYSZÍN: EY Irodaház, földszint 1132 Budapest, Váci út 20. 

Innováció a belső ellenőrzésben - Konferencia

Ezúton meghívjuk a következő BEMSZ Konferenciára és az azt követő közgyűlésre és vacsorára

Innováció a belső ellenőrzésben
2023. május 24.
Danubius Hotel Aréna

Közelgő események

2025 máj. 27.
16:30 - 18:00
Közszféra Állandó Bizottság ülése - online
2025 jún. 03.
17:00
• Compliance szekció
2025 jún. 04.
16:30 - 18:10
BEMSZ Délután
2025 jún. 16.
17:00
Vállalati szekció találkozó – alakuló ülés
2025 jún. 17.
17:00
CAE Klub
2025 jún. 18.
16:30 - 18:10
BEMSZ Délután
2025 jún. 24.
16:30 - 18:00
Közszféra Állandó Bizottság ülése - online

Partnereink