Megújult a BEMSZ honlapja

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy az IIA újonnan megfogalmazott elvárásai szerint a BEMSZ honlapja átalakításra került.

Az előírt felépítés és tartalom mellett a fő célunk az volt, hogy növeljük az átláthatóságot, illetve, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a közelgő eseményekre figyelmeztető tájékoztatásnak. Példaként kiemelnénk ez utóbbi szempont vizuális megjelenítésére szolgáló eseménynaptárt.

A mindenki számára elérhető tartalom mellett megújításra kerül a tagsági felület is, melyet a jövőben csak az aktív tagsággal rendelkezők érnek majd el.

Egy kis ízelítő a tervezett tartalomból:

  • minden korábbi BEMSz délután prezentációja,
  • nemzetközi anyagok és azok magyar fordításai,
  • workshop eredménytermékek,
  • BEMSz állásfoglalások és még sok hasznos egyéb szakmai anyag.

Itt emelnénk ki, hogy az említett anyagok elkészítésében a jövőben is számítunk rátok!

Természetesen az elzárt tartalmak mellett továbbra is megtartottuk a már jól működő funkciókat, úgy mint a hírek és hírlevelek, a frissített tudástár, valamint a tagsági jelentkezéshez és kapcsolatfelvételhez szükséges menüpontok.

Mint az sokak számára közismert, a nagyobb vállalatok komolyabb pénzjutalmakat szoktak felajánlani a rendszereikben található hiányosságok megtalálóinak, bejelentőinek. Ennek megfelelően mi is azt szeretnénk kérni a Tagságtól, hogy kérem jelezzétek felénk, ha valami problémát érzékelnétek a holnap működésével kapcsolatban. Ha majd nagyok leszünk, megháláljuk. wink

Batta István
BEMSZ elnökségi tag

Közelgő események

2024 ápr. 25.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 ápr. 25.
16:30 - 17:00
BEMSZ Délután április
2024 ápr. 30.
16:30
Közszféra Állandó Bizottság online ülése
2024 máj. 07.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 máj. 15.
14:00 - 16:00
Minikonferencia
2024 máj. 15.
16:00
BEMSZ Közgyűlés
2024 máj. 16.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen

Partnereink