Elnöki köszöntő

Kedves Kollégák!

Idestova több, mint egy éve élünk már a koronavírus árnyékában: pont tavaly márciusban voltak az első lezárások és utána kisebb – nagyobb (aztán sajnos rendre túl optimistának bizonyult) reménysugarak mellett mára épp a legrosszabb fázisban vagyunk: most tényleg sokan betegek és nagyon sokan szenvednek a betegségtől vagy annak következményeiről. Most is van azonban reménysugár, ami a szakértők szerint valódi megoldást hozhat: szerencsére hazánkban jó ütemben halad az oltási program, kellő darabszám után elvileg végre „lazíthatnánk”. (Persze szubjektív, hogy mennyire jó ez az ütem: nyilván lehet mindent még jobban csinálni, de elég szétnézni Európában és látható, hogy sok ország szeretne már olyan átoltottsági számokat, amik jelenleg Magyarországon vannak.)

Ez az elmúlt egy év egyben lehetőséget ad arra is, hogy értékeljük mi történt ez alatt, és én ezt természetesen itt és most a BEMSZ szemszögéből szeretném megtenni. Paradox módon ez alatt az egy év alatt eljutottunk oda, hogy soha még ennyi rendezvényünk, aktivitásunk nem volt. Mostanra már nem ritka, hogy havonta egynél több (tagjaink számára továbbra is ingyenes!) BEMSZ Délutánunk van, számtalan (és szerencsére jól látogatott, így minden bizonnyal releváns és hasznos) oktatásból lehet válogatni, szervezünk külföldi előadók részvételével workshopokat, számos stratégiai partnerünkkel, társszervezetünkkel közös rendezvény bonyolódik, így remélem mindenki tapasztalja a sok választási lehetőség édes nyűgét. Ha már itt tartunk: az Elnökség döntése értelmében – és Egyesületünk közhasznú jellegével összhangban – szeretnénk az imént említett, külföldi előadók bevonásával szervezett workshopok közül a következőt ingyen biztosítani tagjaink számára: Áprilisban meghívott előadónk Lior Segal, a Bezeq, Izrael legnagyobb Telekom szolgáltatójának belső ellenőrzési vezetője, aki a most igencsak aktuális: Work from home – to audit or not to audit?  témában tart majd előadást. Ezzel kapcsolatban visszajelzést is várunk, ld. lent.

Mindezeken rendezvény-özönön felül a tavaly őszi sikeren felbuzdulva májusra újabb online konferenciát tervezünk, amelyet ezúttal egybekötnénk a „folytatólagosan elkövetetett” konferenciával. És ha már folytatunk sikeres kezdeményezéseket, akkor újakba is belevágunk: április 12-vel elstartol az első hazai Belső Ellenőrzési Nemzeti Bajnokság, ahol a legjobban szereplő 11 egyéni játékos fogja hazánkat képviselni a szeptemberben megrendezésre kerülő Belső EllenőrzésiEurópabajnokságon (BEEB). A BEEB-vel kapcsolatban korábban már több kommunikáció zajlott (ld. korábbi hírleveleinket), illetve több dedikált online tájékoztatót is szerveztünk. Hírlevelünkben ismét olvashattok a versennyel kapcsolatos felhívást: mivel szerencsére már sok (és egyre több) csapat jelentkezett, most elsősorban (természetesen a további résztvevők mellett) szponzorokat keresünk, így ha bármely tagtársunk úgy érzi, hogy szervezete szívesen segítene Egyesületünknek ezen a téren, kérem juttassa el a felhívást szervezete illetékes vezetőjének.

Talán még szintén az „újdonságok” témakörhöz tartozik, hogy a megnövekedett online jelenlét miatt úgy döntöttünk, hogy beruházást eszközlünk az Egyesület által használt számítógép terén, és – megint csak összhangban közhasznú voltunkkal – a lecserélt, de amúgy még nagyon is működőképes régi gépünket jótékony célra ajánlottuk fel. És ha már közhasznúság: kérem ne felejtsétek el, hogy immár Egyesületünk is képes a személyi jövedelemadó 1%-nak fogadására, kérjük, hogy aki ilyen módon (is) szeretné támogatni a működésünket, az jelölje meg a BEMSZ-et az adóbevallásának véglegesítésekor.

A fentieken túlmenően (visszautalva a számos, március folyamán tartott rendezvényünkre) e havi hasábjainkon találattok még rövid tájékoztatókat ezen eseményeinkről a már jól megszokott „hagyományos” tartalmak (szakmai cikkek, podcast, külföldi hírek) mellett.

Nem is szaporítom tovább a szót, hírlevelünkhöz jó böngészést, egyebekben pedig jó munkát és mindenek felett jó egészséget kívánok!

 

Üdvözlettel

Dr Gajdos Márton, CIA, CISA, CFE

A BEMSZ Elnöke

Közelgő események

2024 ápr. 25.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 ápr. 25.
16:30 - 17:00
BEMSZ Délután április
2024 ápr. 30.
16:30
Közszféra Állandó Bizottság online ülése
2024 máj. 07.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 máj. 15.
14:00 - 16:00
Minikonferencia
2024 máj. 15.
16:00
BEMSZ Közgyűlés
2024 máj. 16.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen

Partnereink