Beszámolók

Beszámoló a 2023. április 4-én a KPMG által tartott BEMSZ délutánról, mely a „A pénzmosás-megelőzés jelenlegi követelményei és kihívásai” címet viselte

A KPMG Tanácsadó Kft. tolmácsolásában Wieder Gergő, Szalai-Bordás Gergő és Bernáth Dániel révén ezúttal a pénzmosás-megelőzéshez kerülhettek közelebb a résztvevők. Felvezetésként összefoglaló képet kaptunk a pénzügyi szolgálatókat érintő kapcsolódó jogi környezetről, a nemzetközi joganyagról, valamint az MNB ajánlásairól; majd a kevésbé szabályozott környezetben tevékenykedő nem pénzügyi szolgáltatókat érintő jogszabályokról. A trendek és szabályozások kapcsolatának ismertetését követően bemutatásra kerültek hazai típushibák, és a KPMG által alkalmazott megoldások példája.

A második részben Bernáth Dániel röviden ismertette, hogy jelenleg a világ GDP-jének 2-5%- át érinti a pénzmosás, majd bemutatott néhány illegális tevékenységet és az ezekhez kapcsolódó tipikus pénzmosási módszereket. Megtudhattuk, hogy jelenleg növekednek a kereskedelmi alapú pénzmosási trendek, de a műkincsek kereskedelmében, illetve az emberkereskedelemben rejlő pénzmosási technikák is jelentősek. Ezután az elmúlt két év hazai pénzmosási büntetéseinek mértékéről esett szó, illetve bemutatásra kerültek a hazai pénzintézeteknél feltárt típushibák is. Ezek közül a rossz bejelentési gyakorlatok, a nem megfelelő szűrési paraméterek és elavult szcenáriók, valamit a forrásellenőrzések elégtelensége került kiemelésre.

A webinárium utolsó részében Wieder Gergő két gyakorlati szakemberrel – dr. Balogh-Borsos Violettával (Aegon Alapkezelő Compliance vezető) és Kovács Gáborral (Szenior AML/Compliance szakértő) beszélgetett. Elhangzottak többek között a felügyeleti fókusz változásával kapcsolatos vélemények, a kripto-valutával kapcsolatos visszaélésekkel, a kockázatosabb iparágakkal kapcsolatos nagyobb fókusszal, illetve a mesterséges intelligencia (AI) ezen a területen várható térnyerésével kapcsolatos kérdések is.

A több mint két órás BEMSZ délután végén a résztvevő több mint 70 kolléga azzal az érzéssel távozhatott, hogy ismét nagyon hasznos ismeretekkel bővíthette tudását.

A BEMSZ délutánok anyagait az alábbi linken találhatják meg a kedves tagtársak.


 

Beszámoló a 2023. április 6-án megtartott BEMSZ – Ernst & Young – ACFE délutánról, mely a „Kiberpajzs és csalási sémák” címet viselte

Az EY irodaházban került sor a jeles szakértőket felvonultató szakmai délutánra, tehát ezúttal már személyesen is találkozhattunk. 3 elkülönölő eladást is hallottunk.

Cseh Árpád az elektronikus pénzforgalmat érintő visszaélési trendek alakulásáról beszélt az egyes fizetési módozatok tekintetében az MNB felé teljesített pénzforgalmi adatszolgáltatások alapján. Természetesen észrevehező a korreláció a közelmúltbéli krízisek jelenléte (Covid-19 miatti digitális átalakulás; ukrajnai háború hatásai például az ellátási láncra vagy az inflációra) és a visszaélések száma között. Fontos megjegyezni, hogy jelenleg ismeretlen mértékű a látencia, vagyis a le nem jelentett csalások aránya, ami természetesen valemelyest torzíthatja a képet (jelentősség, vagy az érintett korosztály szerint elétő a lejelentési hajlandóság).

Biró Gabriella a KiberPajzs kampányról és tipikus csalási forgatókönyvekről beszélt, melyet az MNB ügyfélszolgálati információs központ és informatikai felügyelet tapasztalatai alapján fogalmazott meg.

Zala Mihály előadása során áttekinthettük, hogy mi húzódik meg a kibertámadások sikeressége mögött. Milyen nehézségekkel küzdenek a szervezetek, mit szeretnének elérni a támadók, illetve mindezek ismeretében hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a szervezet kiberkockázatait.


 

Beszámoló a 2023. április 20-án megtartott BEMSZ délutánról, mely a ’Tíz témakör a „Belső védelmi vonalak” ajánlásból – nem csak banki belső ellenőröknek’ címet viselte

A Geiszlinger Árpád BEMSZ elnökségi tag által moderált BEMSZ délután célja az volt, hogy bemutatja az MNB belső védelmi vonalakról szóló ajánlásának 10 főbb pontját. Az előadást Bánhegyi Réka, az MNB Belső Ellenőrzési Főosztályának munkatársa tartotta meg.

Az ajánlás kiváló struktúráját követve épült fel a prezentáció is, tematikusan végigvezetve a hallgatóságot olyan témakörökön, azokat értelmezve, mint a csoportszintű működés elve (anya- és leányvállalatok, társvállalatok összefüggésében azonos alapelvek meglétének szükségessége), az arányosság elve (mérethez ’illő’ ellenőrzés megléte), a dokumentációs követelmények, az összeférhetetlenség bonyolult elve, a megfelelőség (’compliance’), külső szakértők bevonása, új termékek és szolgáltatások kockázatai, csalások megelőzése vagy a problémák bejelentése (így például a whistleblower védelem).

Magát az ajánlást ezen link használatával tölthetik le az érdeklődők. A BEMSZ délutánok anyagait az alábbi linken találhatják meg a kedves tagtársak.


 

Beszámoló: Ingyenes webinárium, április 18.: Amit tudni kell a szabványok javasolt módosításairól

Az IIA ingyenes webináriumot tartott 2023 április 18-án azért, hogy minden érintettel részleteket oszthasson meg az IPPF Evolution projektről, a javasolt Global Internal Audit Standards™-ről, valamint arról, hogyan vehetünk részt a nyilvános véleményezési tevékenységben. Fontos részleteket tudhattunk meg az új szabványok kiemelt figyelmet érdemlő változásairól.

Az IIA szervezésében Lauressa Nelson (IAP) moderálásával olyan előadók szólaltak fel, mint J. Michael Peppers (CIA, QIAL, CRMA, CPA) az IIA Nemzetközi Belső Ellenőrzési Szabványügyi Testületének elnöke; Paul Sobel (CIA, QIAL, CRMA) a szakmai szabványok vezető tanácsadója az IIA-nál; Urton Anderson (Ph.D., CIA, CRMA), aki szintén a szakmai szabványok vezető tanácsadója az IIA-nál; valamint Dave Petrisky (CIA, CRMA, CPA, CISA), aki a TheIIA HQ szakmai szabványokért felelős igazgatója. A jó hír, hogy a kedves tagtársak a teljes előadást felvételről visszanézhetik az alábbi linken korlátozott ideig.

Szeretnénk kiemelni e folyamat fontosságát, mely lehetővé teszi minden kedves kolléga számára, hogy kifejtse véleményét, esetleges aggályait. Ezért kérjük, hogy aki teheti vegyen részt ebben a folyamatban. Az fejlesztésekről összefoglalóan az alábbi linken lehet tájékozódni; a kérdőív pedig itt található.

A szervezők a szakma minden tagjának rendelkezésére bocsátotta az alapdokumentumokat, melyeket a BEMSZ honlapján is elérhetővé teszünk.

A korábbi hírlevelünkben már közzétett módon elérhető már a változások magyar nyelvű összefoglalója is az alábbi linken.


 

Beszámoló: Ingyenes IIA webinárium – Mosás, öblítés, ismétlés: újabb bankválság a láthatáron

Ahogy előző havi hírlevelünkben már jeleztük, az IIA szervezésében tartalmas előadásokat hallhattunk Dana Lawrence, Ernesto Martinez és J. Johnson részvételével még április elején. Regisztrálni már nem lehet, viszont a kedves tagtársak a teljes előadást visszanézhetik az alábbi linken 2023.06.02-ig.

A szervezők az érdeklődők rendelkezésére bocsátottak számos hasznos dokumentumot, melyeket a BEMSZ honlapján letölthetővé teszünk.

Közelgő események

2024 máj. 07.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 máj. 07.
16:00 - 17:40
CIA klub kerekasztal beszélgetés és tapasztalatcsere
2024 máj. 07.
16:30
BEMSZ Délután
2024 máj. 15.
14:00 - 16:00
Minikonferencia
2024 máj. 15.
16:00
BEMSZ Közgyűlés
2024 máj. 16.
09:00 - 13:00
Gyakorlati szeminárium - Ágazatfüggetlen
2024 máj. 28.
16:00 - 17:00
BEMSZ Délután
2024 máj. 29.
16:30
Közszféra Állandó Bizottság online ülése
2024 jún. 04.
16:00 - 17:00
BEMSZ Délután

Partnereink